1, Indukciós motor

Apró érdekesség, hogy Tesla éppen Budapesten tartózkodott, mikor a forgó mágneses mező és az indukciós motor ötlete kipattant a fejéből, melyet a Városligetben rajzolt fel a homokba először. Az indukciós motor napjaink legáltalánosabban és legszélesebb körben használt villamos gépe, a teljesség igénye nélkül a porszívó, fúró, elektromos konyhai eszközök, hajszárító és szépségápolásban használt gépek alapjául szolgál a technológia. Vagyis gyakorlatilag minden olyan háztartási kisgépben megtalálható, melyek nélkülözhetetlen elemei a mindennapjainknak.

2, Tesla- tekercs

Tesla egyik legismertebb találmánya az úgynevezett Tesla- tekercs, amelynek segítségével a fizikus az elektromos rezonancia jelenségét a gyakorlatban is megvalósította és felhasználta. Azt viszont már talán kevesebben tudják, hogy a mai napig ez képezi alapját a generátoroknak, az elektroterápiás készülékeknek és az összes manapság is használatos hírközlő berendezésnek, mint például a tévé és a rádió.

3, Távirányítás

A feltaláló 1898-ban a Madison Square Gardenben rendezett kiállításon állt a közönség elé egy olyan hajómodellel, ami látszólag mindenféle segédeszköz nélkül engedelmeskedett a közönség szavának. Mindez persze annak volt köszönhető, hogy a távirányítással kormányzott hajó egy nagy akkumulátorból és rádiójelekkel vezérelt kapcsolókból állt, amik együtt működtették a propellert, a kormánylapátot, és a fényszórókat. Tesla még abban az évben szabadalmaztatta ötletét, ám a hadsereg  csak évtizedekkel később kezdett el komolyabban érdeklődni a technológia iránt. Ma pedig a drónok és a távkapcsolóval működő elektronikai eszközök korában talán mondanunk sem kell, hogy mekkora áttörést is jelentett ez a Madison Square Gardenben valóságos csodának tűnő találmány.

4, Váltakozó áram

Az elektromos berendezések felbukkanásának kezdetén az Egyesült Államokban komoly versengés folyt, hogy a Thomas Edison által támogatott egyenáram, vagy a Nikola Tesla-féle váltóáram (váltakozó áram) váljon-e általánossá. Habár már akkor is nyilvánvaló volt, hogy a váltóáram hatékonyabb, mint az egyenáram, hiszen nagyobb távolságra tudott elektromos energiát eljuttatni kisebb energiaveszteséggel, Edison rengeteg trükköt bevetett annak érdekében, hogy a közvéleményt a Tesla-féle megoldás ellen fordítsa és veszélyesnek titulálja a váltakozó áramot (ám a technikai háború eredményeként létrejött, váltóárammal működő villamos-szék alapvetően az ő találmánya). Végül azonban Tesla győzedelmeskedett és 1896-ban már az ő tervei alapján épült meg a Niagara vízesésnél az első vízierőmű, ami sorra látta el energiával a nagyvárosokat, ma pedig már minden háztartásban az általa feltalált technológia dolgozik.

5, Rádió

Bár a legtöbben úgy tudják, hogy a rádió feltalálója Guglielmo Marconi, a valóság ennél jóval bonyolultabb. Marconi 1901-ben mutatta be a rádióhullámok vezeték nélküli sugárzását, ám Tesla már előtte megoldotta a rádióhullámok továbbításának problémáját, és bizonyította, hogy a rádióhullám csak meghatározott frekvenciájú elektromágneses sugárzás, amihez egy adóra és egy vevőre van szükség. Be is perelte “ihlet” gyűjtés miatt az olasz mérnököt, amíg végül évtizedekig zajló pereskedés után az Amerikai Legfelső Bíróság  elismerte Nikola Teslát a rádió feltalálójaként. A Spotify korában ma már talán kevésbé van forradalmi jelentősége a készüléknek, de gondoljunk csak vissza azokra az időkre, amikor a rádió szolgált egyedüli hírforrásként emberek milliói számára.

p225-15

6, Hangszóró

Szintén Budapesten való tartózkodása alatt született meg a fejében a telefonkihangosító ötlete, amikor Tesla a Puskás Tivadar-féle American Telephone Companynek lett a főmérnöke. Bár a mai formában ismert hangszórók feltalálásáig még hosszú út vezetett, ám gyakorlatilag az alap ötletet Tesla fejlesztésének köszönhetjük, aki azon dolgozott, hogy a telefon készülékek hangminőségét és érthetőségét javítsa.

7, Vezeték nélküli energia továbbítás

Tesla álma, a világszintű, vezeték nélküli energia továbbításról, ugyan még a mai napig sem valósult meg teljesen, de érdekes abba belegondolni, hogy a viszonylag újdonságnak számító vezeték nélküli mobiltelefontöltők ötlete valójában már ekkor megszületett. Ahogyan a wireless technológiák alapja is, melyet minden vezeték nélkül működő elektronikai kütyüben használunk (például fejhallgató, egér stb.)

wireless-töltő

 

A hétköznapokat élhetőbbé tevő találmányok mellett Tesla életét számos titok és érdekesség övezi, amely a szeptember 1-ig látogatható Mind from the Future kiállítást inspirálta. Lépj be a zseniális feltaláló képzeletének világába és hagyd, hogy Téged is elvarázsoljon Nikola Tesla lényének érdekessége.

EZ IS ÉRDEKELHET >> 10 MEGLEPŐ IDÉZET A SIKERRŐL

Billionaire életérzés
9/10
Exkluzivitás
8/10
High-end faktor
7/10
Overall score: 8/10