Az utóbbi időben igen csak sötét felhők gyülekeztek a Victoria’s Secret háza táján. Először azért kezdték támadni a kampányaikat, mert a lányok mestersegesen nádszál vékonyra retusáltak, majd az élő show kritizálása kezdődött, szintén hasonló indokkal. Mind a rajongók, mind a modellek harcba száltak a kemény feltételek ellen, amelyet a bemutatón részt vevő lányokkal szemben támasztanak. De a márka nem hátrált meg, kitartott a magas, nagyon vékony és kisportolt modellek mellett. Az idei bemutatón való részvételt, talán a korábbi kritikák hatására, a sztárfellépő Rihanna visszamondta, és a nem beválogatott csinibabák is csípős tweetelésbe kezdtek, de az utolsó pillanatban Ellie Goulding és Selena Gomez mentették meg a show-t és adtak kiváló aláfestést az új angyalok diadalmenetének.

A modellek kapcsán is felröppentek olyan hírek, hogy mindkét brazil szépség, Alessandra Ambrosio és Adriana Lima is távozik a márkától, de végül idén is végig vonulhattak a kifutón. A régi kedvencek közül viszont Miranda Kerr és Lindsay Ellingson nem szerepeltek a shown, illetve legnagyobb bánatunkra magyar modell sem került be a keretbe. Az idei felhozatal viszont ennek ellenére is impozánsra sikeredett és találtunk jó pár jelöltet, akik átvehetik majd a korábbi gárda szerepét.

Az idén 20 éves márka minden eddiginél pazarabb show-val készült, amelyet csak a szerencsés kiválasztottak tekinthettek meg élőben; a többieknek sajnos egészen December 8-ig kell várni a felvételekre. De hála a közösségi médiának és az aktív modelleknek, mindenki úgy érezhette, mintha személyesen is részt vett volna az eseményen. A kifutón láthattunk színpompás mexikói senoritákat, virágokkal és pillangó szárnyakkal felszerelt tavasz tündéreket, csábító reneszánsz hölgyeket és szemkápráztató tűzijátékra hajazó szárnyakat. Apropó, szárnyak. Ezúttal különösen kitettek magukért a szervezők, ugyanis minden eddiginél nagyobb, pazarabb és különlegesebb műalkotásokat viseltek a modellek. A több, mint 560 millió-t érő gyémánt és drágakő Fantasy Bra-t az angyalok egyik veteránja, Lily Aldridge viselhette. A sztárfellépők közül elsőként Ellie Goulding, majd Selena Gomez lépett színpadra, miközben a Pink kollekció, amerika ihlette darabjaiban pózoltak a modellek.

Összefoglalva a látottakat, szexi push-up-ok, színpompás kosztümök, huncut kacsintások, gazella testű szépségek és persze csupa rózsaszín mindenhol. Rossz ómenek ide vagy oda, a show méltón tisztelgett a neves évforduló előtt és hozta a szokásos hercegnőkhöz illő színvonalat.

A veterán angyalok természetesen végig vonultak a kifutón, de a márka egyre nagyobb teret enged a feltörekvő szépségeknek, akiknek szerintünk nem kell sokat várni, hogy elődjeik nyomdokaiba léphessenek. Kiválogattuk a legnagyobb esélyeseket a fiatal feltörekvők közül, akik hamarosan kiütik majd a ringből a korábbi szépségeket.

Elsa Hosk ( @hoskelsa)

Az idén 27 éves svéd bombázó már nem az első showján vesz részt. Az angyalok között egyre feljebb küzdötte magát a svéd Topmodell leszek! nyertese, és ma már olyannyira népszerű, hogy a Victoria’s Secret instagramja és katalógusa az ő fotóival van tele. A bemutatón készített teljesen meztelen backstage fényképének hála, pedig a rajongói számát is megsokszorozta.

Taylor Hill ( @taylor_hill)

A csupán 19 éves bombázó csak idén került be az angyalok közé, de máris annyira belopta magát a tulajdonosok szívébe, hogy külön videókat készítettek róla a márka weboldalára. Emellett a new- york-i divathéten a legnagyobb divatházak kifutóin vonulhatott végig. Minket a hölgyemény bájos vonásai Palvin Barbira emlékeztetnek, és szívből kívánjuk neki, hogy hasonló sikereket érjen el!

Romee Strijd (@romeestrijd)

A holland 20 éves szépséget a tavalyi show egyik nagy feltörekvőjeként emlegetjük. Köszönhetően szexi kisugárzásának, puha szőke hajzuhatagának és különleges, egyszerre hideg és bájos vonásainak, mi egyre inkább látjuk benne a lehetőséget, hogy átvegye a veteránoktól a stafétát.

Stella Maxwell ( @stellamaxwell)

A leginkább Miley Cyrus-hoz fűződő botrányos afférjáról ismertté vált ír származású modell, Ausztráliában és Új-Zélandon tengette gimnazista éveit. Aztán olyan márkák arcaként robbant be a köztudatba, mint a H&M vagy a Puma. Külön érdekesség, hogy Stella jó barátságot ápol Palvin Barbival és többször is járt már Budapesten. Ki tudja, lehet összefutsz vele a legközelebbi húzós pénteken!

Sara Sampaio ( @sarasampaio)

A szakmában kifejezetten alacsonynak számító portugál szépség sem ma kezdte a szakmát. Már egészen fiatalon is a divat világa vonzotta, ám 172 centiméteres magassága nem könnyítette meg a dolgát. Mikor viszont felfedezték, olyan márkák nemzetközi arca lett, mint a Replay vagy a H&M. Manapság az angyalok között és a Calzedonia kampányokban mutogatja tökéletes alakját.

Josephine Skiriver (@josephineskiriver)

Megmondjuk őszintén, mi a fiatal generáció tagjai közül, talán neki jósoljuk a legfényesebb karrier utat. A 22 éves dán szépség egyszerre karcsú és telt idomaival, szexi kisugárzásával és bájos vonásaival simán megállja a helyét a luxusmárkák kifutóin és a szépségtermékek arcaként is. Ő viszont inkább a tradicionális értékeket és a családot tartja a legfontosabbnak. Hát nem imádnivaló?

Gigi Hadid (@gigihadid)

Ő az a modell , akit senkinek sem kell bemutatni. Az idei év igazi felfedezettje Gigi, akit a Harper’s Bazar egész New York legkelendőbb szinglijeként bélyegzett meg. Utána a lány viszont már nem sokáig itatta egyedül az egereket, mivel mostanság a szívtipró Joe Jonas-sal él boldog párkapcsolatban. A “bombázó” stílus nagyágyúját Instagramon is érdemes követni és ellesni tőle pár jó ötletet az aznapi outfit-edhez!

Kendall Jenner (@kendalljenner)

A show másik várva várt fellépője a Kardashian-Jenner klán legszolidabb üdvöskéje Kendall. A tavalyi bemutatóról elfoglaltság miatt távol maradó szépséget már az igazi szupersztárok között emlegetik. A testalkata meglepő módon nem “fenékerős”, hanem sokkal inkább karcsú, és nyúlánk. Természetes, laza, nem mesterkélt és nem plasztik kisugárzásával szinte kiemelkedik rokonai közül. Csak remélni tudjuk, hogy a jövőben is ugyanez a normális, vagány csaj marad, akinek megismertük.

Te megtaláltad a kedvenced az új üdvöskék között? Gyönyörködj benne a bemutatón is, december 8-án!

LENDÜLJ TE IS FORMÁBA AZ ANGYALOK EDZÉSTERVÉVEL>>

Billionaire életérzés
7/10
Exkluzivitás
9/10
High-end faktor
7/10
Overall score: 7.7/10