A Bocuse d’Or szakácsverseny már csak azért is különösen kedves a szívünknek, mert a Magyarországot képviselő, Széll Tamás vezette csapat a Budapesten megrendezett elődöntőből továbbjutva lehetőséget kapott, hogy a világszintű döntőn is bizonyíthasson. A Lyan-i Döntőn a magyarok az előkelő 4. helyen végeztek, de érdemes megismerkedni a dobogós csapatokkal is, hogy utazásaink során ellátogathassunk a sztár-séfek menüsorait kínáló éttermekbe.

1. helyezett:

Mathew Peters & Harrison Turone (USA) – Per Se, New York

Igazi sokk lehetett a Bocuse d’Or nagy hagyományokkal rendelkező, Franciaországból indult verseny szervezőinek, hogy a világ egyik legsilányabb konyhájának tartott, amerikai csapat szerezte meg 2017-ben a trófeát. Egészen 2015-ig sosem végzett amerikai versenyző a Top 3-ban, tavaly viszont a Philip Tessier vezette csapat egészen az ezüstéremig jutott. Az idei indulók, Mathew Peters és Harrison Turone is nagy esélyesként vetették bele magukat a munkába az amerikai elődöntőt követően, hogy Tessier sikerein felbuzdulva ők is a Top 3-ba jussanak. A kemény munkának aranyérem lett az eredménye, így a Peters által irányított Per Se, new york-i étterem büszkélkedhet a világ legjobb séfjével. A Central Park szomszédságában található, elegáns, kissé franciás megjelenésű Per Se kínál speciális Séf Tesztelő menüsort, ahol az aktuális fogásokat kóstolhatjuk végig. A menü ára fixen 325 dollár, amely 12 kóstoló falatot foglal magában.

 

MEGNÉZEM

2. helyezett:

Christopher William Davidsen& Havard Werkland ( Norvégia)- Karlsen, Trondheim

Davidsen hazájában igazi híresség! 2015-ben megszerezte az ország legjobb séfjének járó elismerést, ami lehetővé tette számára a Bocuse d’Or versenyen való indulást is. A norvég versenyző idén az ezüstéremig jutott, de nem nehéz elképzelni, hogy jövőre ő áll majd fel a dobogó legmagasabb fokára. Davidsen Három Trondheim-i étteremnek is vezető szakácsa, név szerint a Sostrene Karlsen-nek, a  Kalas&Canasta-nak és Alma’s-nak. Emellett catering szolgáltatást is üzemeltet és több másik étterem konyháján is közreműködik. Ezek alapján könnyű azt feltételezni, hogy Trondheim a világ egyik gasztronómiai központja, ahol a szép tájak mellett a kulináris élvezeteknek is hódolhatnak a turisták. Főszakácsként elsősorban halas és kaviáros fogásokat készít, de steak-eket, reggeliket és ínycsiklandó desszerteket is érdemes kóstolni, bármelyik éttermében is járunk.

 

MEGNÉZEM

3. helyezett:

Viktor Örn Andresson& Hinrik Larusson ( Izland)- Blue Lagoon, Rejkjavík

Az izlandiak korábban még sosem végeztek dobogós helyen a Bocuse d’Or versenyek döntőiben, bár számos ötödik, hatodik hellyel büszkélkedhetnek. Andresson az első, akinek sikerült érmet szereznie, bár az “északi nagytesó”, a norvég versenyző mögött maradt. Andresson egyébként korábban már kétszer is részt vett a versenyen, igaz nem főszakácsként, így viszonylag rutinos rókának számított a mezőnyben. Az izlandi versenyző Rejkjavíkban él, ahol a Blue Lagoon luxus spa éttermében kényezteti a vendégeket. Főleg húsos, franciás ételeket és isteni, könnyű desszerteket készít, de természetesen a halas fogások sem hiányozhatnak a repertoárjából.

 

 

MEGNÉZEM

4. helyezett:

Széll Tamás&Szabó Kevin ( Magyarország)- Onyx?

És íme magyar büszkeségünk, Széll Tamás, aki 2017-ben a 4. helyet szerezte meg a lyon-i döntőn. A reklámarcként is ismert sztárséf neve gyakorlatilag az Onyx, Michellin-csillagos étteremmel fonódott össze, míg nem 2016 nyarán bejelentette, hogy távozik, mert nagy megterhelést jelent számára a Bocuse d’Or verseny és így emellett nem tud 100%-osan az éttermi munkájára fókuszálni. Ugyanakkor szakmai berkekben régóta nyílt titok, hogy Széll önállósodni szeretne, így könnyen lehet, hogy nem kell már sokat várni, míg megnyitja a saját neve alatt futó éttermét. Egy biztos, mi kíváncsian várjuk!

 

TEHETSÉGES CUKRÁSZOK ÁLOMSZÉP INSTAGRAM OLDALAI>>

 

Billionaire életérzés
10/10
Exkluzivitás
10/10
High-end faktor
9/10
Overall score: 9.7/10