Franciaország 22, Európában elhelyezkedő tartományból áll, amelyeknek a gasztronómiai irányvonalai erőteljesen eltérőek. Az északi területeken a német, a délebbi területeken inkább az olasz hatások érvényesülnek; és alkotnak a helyi sajátosságokkal egyesítve, egy semmivel sem összehasonlítható remekművet. A mesterfogásokat ismertető minilexikonunkat égtájak szerinti felosztásban készítettük el, hogy segítségedre lehessen, amikor a riviérán hajókázva kikötnél egy hangulatos étteremnél.

Északi- Keleti tartományok

A régió konyhaművészetére leginkább a német gasztronómia volt hatással, így nem meglepő, hogy számos savanyított káposztából készülő, kolbászos, füstös ételt fogyasztanak Elzász-Lotharingia környékén. Az egyik leghíresebb közülük a Tarte Flambé, amely a tejfölös-szalonnás pizzához hasonlítható leginkább; de a szintén nem túlzottan diétás Quiche Lorraine is egy hasonló ízvilágú szalonnás, hagymás lepény.

Tarte_flambée

Emellett a bogyós gyümölcsöket is kedvelik, szívesen esznek kökényből és ribizliből készülő dzsemeket. A Madeleine, kis kagylóformájú teasüteményt is legszívesebben lekvárral falatozzák.

Középső tartományok

Az ország földrajzi közepe, Párizs, egy igazi gasztronómiai olvasztótégely. A város piacain szerte az országból érkező árusok kínálatából válogathatunk, és megkóstolhatjuk a legtöbb különlegességet. A mindenki által ismert hosszúkás, friss, ropogós bagett, a sajtos-sonkás Croque Monsieur melegszendvics és a leveles tésztából készült croissant a város legkedveltebb reggelei ételei. Emellett itt a legfinomabb a francia hagymaleves is!

Boeuf-Bourguignon

Szintén az ország középső részén helyezkedik el a vörös borairól ismert Burgundi régió. A borokkal összhangban, leginkább a vadhúsból készült fogások hódítanak, mint a Boeuf  Bourguignion, vörösboros marharagu, vagy a szintén boros, Coq au vin ( vörös boros, gombás csirke).

Nyugati tartományok

A nyugati tartományok közül az egyik legismertebb Normandia, ahol nem meglepő módon, a tenger közelsége miatt, elsősorban a halas, rákos, kagylós ételek és a citrommal lecsepegtetett osztriga hódítanak. A Sole Meineure ( vajas mártással tálalt nyelvhal) és a fésűkagyló a legjobb választás vacsora gyanánt.

A tengeri herkentyűk mellett a térség a sajtokról és az almáról is kifejezetten híres, itt inkább cidert, mintsem bort isznak a vacsora mellé. Normandia mellett a hasonlóan közismert Bretagne is az ország középső részén helyezkedik el. Itt leginkább a sós és édes palacsinták hódítanak, mint például a Galette Bretone (tojásos-sonkás palacsinta), az édesen fogyasztott Crepe, vagy a normandiai almás palacsinta.

SoleMeuniere

Ne hagyd ki!

A fekete cseresznyével vagy szederrel ízesített Clafoutis pite egy könnyű, halas vacsora tökéletes megkoronázása.

Déli tartományok

Az ország déli részének egyik legnagyobb városa Bordeaux, amely bárányból és libából készülő, szarvasgombával ízesített fogásairól ismert. Az ételek csak kizárólag minőségi alapanyagokból lesznek igazán finomak, így a bordói ételek a legborsosabb árú francia fogások. A bordói fogások mellett a térség legismertebb étele a Cassulet, amely egy fehér babból, kacsából és sertésből készülő ragu.

cassulet

A déli Provance-i régió ételei inkább olaszos fűszerezésűek, paradicsomosak, akárcsak a kapribogyóból készülő Tapenád, a padlizsános, cukkinis Ratatouille ( lecsó) vagy a szardellás, póréhagymás Pissaladiere pite.

tapenade

A szintén délen elhelyezkedő Korzika-i régióban is érezhető az olaszos hatás, de itt jóval több tengeri herkentyű és hal kerül a tányérra. A térség egyik kedvence a húsos, sajtos, tésztás Stufatu ragu, de az édesszájúak még inkább othon érzik majd magukat a szigeten! A Fiadone, a citromos-ricottás sajttorta és a gesztenyelisztből készült finomságok kiváló kísérői a helyi Pastis ánizspálinkának.

fiadone

 

SZERETNÉL HASONLÓAN FINOM FOGÁSOKAT KÉSZÍTENI? AJÁNDÉKOZZ FŐZŐTANFOLYAMAT! >>

Billionaire életérzés
9/10
Exkluzivitás
8/10
High-end faktor
8/10
Overall score: 8.3/10