A brazil gasztronómia talán a sokszínűséggel jellemezhető leginkább. Az európai, afrikai és amerikai tradíciók keveredése kicsit sem meglepő, ha az ország történelmére tekintünk vissza, hiszen a portugáloktól kezdve, az afrikai népcsoporton át egészen az olaszokig és a japánokig millió szám érkeztek a térségbe bevándorlók, akik mind hozták magukkal a kedvelt ízvilágukat is. Így nem csak ízhatásban, de a technikák és eljárások tekintetében is a változatosság jellemző a brazilokra. A fő étkezés egyértelműen az ebéd, amikor jellemzően hús kerül a tányérra, még a szegény negyedek kis viskóinak ajtaja mögött is. A hús mellett természetesen népszerűek a tengeri herkentyűk és a friss gyümölcsök is, ami szinte magától értetődő az éghajlatot és a földrajzi elhelyezkedést alapul véve.

Így indul a reggel

Akár reggelire de meleg ételek mellé is szívesen fogyasztják egyrészt a ragacsos belsejű sajtpuffancsot másrészt a tápiókalepényt. Utóbbi a térségben népszerű manióka növényből készül, melynek változatos felhasználási módja ismert. A portugál eredetű lepényt vajjal vagy magában érdemes megkóstolni. Emellett sokszor kerülnek friss gyümölcsök is a tányérra; olyan helyi különlegességek mint az útmentén is termő ananász, a mangó, a papaya, az afrodiziákumként is ismert maracuja és az újabban “szupergyümölcsnek” nevezett acai bogyó. A tápanyagban és vitaminokban gazdag gyümölcs kifejezetten kalóriadús, ám nagyon egészséges banánnal vagy eperrel összekeverve. De a tengerpartok egyik kedvence a kókuszdió belsejében található kókuszvíz is, melynek pozitív hatásairól már korábban olvashattál nálunk. Az sem meglepő, hogy a világ legnagyobb kávéexportőr országában ezzel a  frissítővel indul a reggel, mely a helyi gyakorlat szerint alacsony savtartalmú, kissé karamelles-mogyorós ízvilágú.

Helyi különlegességek

Az egyik legismertebb brazil specialitás a Feijoada, amely gyakorlatilag egy sólet szerű étel, mely babból, különböző disznóhúsokból, kolbászból és csípős paprikából készül. Az afrikai rabszolgáktól eredő étel kifejezetten tápláló, általában rizzsel és egy kis naranccsal fogyasztják. A térségnek talán a másik legkedveltebb főfogása a tengeri halból, garnéla rákból és kókusztejből készülő Moqueca, melyet gyakran tálalnak pirított manióka liszttel, melynek íze leginkább a mi prézlinkre hasonlít. Utóbbit Farofa-nak nevezik és már a legmenőbb éttermekben is lehet kapni, annak ellenére, hogy régen a szegények eledele volt.

 

Uzsonnára vagy akár vacsorára megkóstolhatjuk a street-foodként ismertté vált Acarajé-t, azaz brazil fánkot, melynek tésztája babból készül és egy garnélás-hagymás-chilis töltelékkel kínálják.

A desszerteket tekintve ne számítsunk semmi fogyókúrásra; a brazil édességek az európai embernek talán túlságosan is édesek. Erre kiváló bizonyíték a rengeteg cukorral és tojással készülő brazil tejberizs, az Arroz Doce, melyet általában hűtve tálalnak.

Hol egyek?

Ha nem vagy biztos benne, hogy az étlapon szereplő idegen ételek közül melyiket szeretnéd megkóstolni, akkor inkább az úgynevezett comida a kilo éttermeket válaszd. Ezeken a helyeken kg alapján történik a fizetés, és büfé jellegűek, így végignézheted a teljes választékot mielőtt döntenél. A helyiek sokszor fél napot is eltöltenek itt, így gyakori az is, hogy a sporteseményeket közvetítik. Granatáltan a húsimádók kedvencei lesznek a Churrascaria típusú éttermek, melyek mindenféle húsból készülő steakeket kínálnak, hatalmas adagokban, amelyekhez köretet szabadon választhatsz a salátabárból.

A 10 legjobb Churrascaria étterem Rió-ban

Happy Hour

Alkoholos italok tekintetében az egyik legkedveltebb a Caipirinha névre keresztelt, cukornádpálinkából, jégből és limeből készülő frissítő, melynek íze határozottan emlékeztet a Mohito-ra. A tengerpartokon a kókuszvíz mellett az Acai Juice is hódít, bár előbbitől jóval kalóriadúsabb. A szerelmespárok kedvence a Catuaba ízesítésű bor, melyet legendásan afrodiziákumként ismernek, de gyulladáscsökkentő és immunrendszer erősítő hatásai is vannak. A helyi sörök közül az egyik legfinomabb, a sötét színű, kicsit édeskés Xingu, de a Brahma helyi világos sört is érdemes kipróbálni.

 

 

TOSSA DEL MARE, A COSTA BRAVA GYÖNGYSZEME>>

Billionaire életérzés
9/10
Exkluzivitás
10/10
High-end faktor
9/10
Overall score: 9.3/10