A Forbes közel 160 milliárd dollárra becsüli az 54 éves Bezos teljes vagyonát, ami így már most több, mint amennyit elődje Gates karrierje csúcsán elkönyvelhetett. Ő 1999-ben lépte át a 100 milliárd dolláros álomhatárt, ami azonban mai értékre átszámítva is “csak” 149 milliárdot jelent. Ráadásul az Amazon alapító óriási mértékű vagyongyarapodása is említésre méltó- az utóbbi 12 hónap alatt 78,5 milliárd dollárral hízlalta tovább amúgy sem “soványka” bankszámláját. Így tehát Jeff Bezos, legalább 1982 óta ( ekkor jelent meg először a Forbes leggazdagabbakat rangsoroló listája) a világ leggazdagabb embere! De mi és hogyan tette a világ legirigyeltebb emberévé az amerikai üzletembert? Most kiderül!

bezos-final-0404-compressor-e1536084406403-1024x657

Könyvet online?

Miért nem létezett ez eddig? Talán ezt a kérdést tehették fel maguknak az 1994-ben alapított Amazon első vásárlói, akik online, pár kattintás után rendelhették meg kedvenc könyvüket a hatalmas választékból Amerika szerte. A szinte magától értetődőnek tűnő ötletet azonban komoly piackutatás előzte meg- ezért esett a választása a Princetoni Egyetemen végzett Bezosnak a hagyományos és az elektronikus könyvekre, mely azóta is az Amazon egyik legkeresettebb termékkategóriája. Innen indult minden, egy seattle-i garázsból, ahonnan maga Bezos postázta a rendeléseket a vásárlóknak.

Aztán ahogy a kereslet és a vásárlók száma egyre nőtt a webáruház guru ügyesen felismerte, hogy miért ne elégíthetné ki a vásárlói igények egész sorát számos más termékkategóriában is. Az ötlet bejött, ma már az elektronikai termékektől kezdve a bőröndökig- gyakorlatilag minden megrendelhető pár kattintás után.

A jövő a saját márkás termékeké

A mennyiségileg és minőségileg is növekvő igényeket az Amazon olyan saját márkás termékek bevezetésével is próbálta kielégíteni, mint például az Amazon Kindle e-book olvasó. Az ötlet bejött, az elektronikus könyvolvasók piacán még mindig szinte egyeduralkodó a termék. Majd az intelligens technológiák előre törésével megjelentek az Echo névre keresztelt okoshangfalak, melyek a cég által fejlesztett mesterséges intelligencia, Alexa tudását költöztetik a nappalinkba. Mindezt a tudás pedig képesek kiterjeszteni az egész lakásban, az okosotthon berendezések segítségével.

Ha pedig ez még nem lenne elég ott vannak a Prime előfizetőkben rejlő lehetőségek és persze fix bevételek, valamint a Prime Video online streaming szolgáltatásai, videótára és saját gyártású sorozatai.

A trendek többnyire mennek, de mi az ami marad?

Úgy tűnik Bezos előretörésének igazi titka a trendek kiváló meglovagolásához köthető érzékének tekinthető. Első sikereit az online rendelés és a webáruházak hajnalán szerezte, amikor mert belevágni ebbe az óriási lehetőségeket tartogató megoldásba és hamar nem csak hazáját, hanem az egész világot tekintette saját piacának. Aztán ott vannak az intelligens technológiai saját fejlesztések, mely nagyon úgy tűnik, hogy a 2020-as évek igazi áttörése lehet. Vagy a felhőalapú szolgáltatásokat kínáló Amazon Web Services, a The Washington Post ( bár a sajtót a mai napig temetik, az utóbbi 10 évben még sem akar veszíteni a jelentőségéből), a legnagyobb és legismertebb filmes adatbázis az IMDb vagy éppen a Kiva Systems robotikai cég, az Alexa, a Twitch és még sok más online szolgáltatásokat kínáló vállalat. Így csokorba gyűjtve látszik csak igazán, hogy Bezos nagyszerűsége a kockázatvállalási hajlandóságban és a maradandó trendek, a “nagy áttörések” megérzésében rejlik.

A sikerek árnyoldala

A sikernek azonban vannak árnyoldalai is- már ha az Amazon dolgozóinak szemszögéből nézve látjuk a vállalat sikereit. Híresztelések szerint beszélgetni nem szabad a munkatársaknak egymással és az ebédszüneteket is oly annyira szigorúan veszik, hogy vagy mosdó vagy cigi-szünetre van csak idő- lehet választani. Ennek pedig nem egyszer az a következménye, hogy a raktári dolgozók műanyagflakonokba vizelnek, mert félnek elhagyni a szigorú szabályok miatt a munkaállomásukat. Ráadásul az irodákban sem sokkal jobb a helyzet, mert a hatalmas elvárásokon alapuló munkahelyi légkör oly annyira stresszes, hogy a kiborulások és a sírás általános jelenségnek számítanak. Ha pedig ehhez még azt is hozzávesszük, hogy a gigacég adófizetésben sem jeleskedik, akkor egy sokkal komorabb kép rajzolódik ki bennünk Bezossal kapcsolatban, mint a jótékonysági akcióiról is ismert Bill Gates esetében.

Amazon Holds News Conference

De elégedetlen alkalmazottak és elsunnyogott adók ide vagy oda, az Amazon szárnyal és ha Bezos-ból indulunk ki, akkor ez sem egy olyan trend lesz, ami egyhamar elmúlik. Mert nagyon úgy tűnik, hogy a nem is távoli jövő az Alexához hasonló intelligens technológiáké, a robotika fejlődésé, az okosotthonoké, a hagyományos televíziózást felváltó online szolgáltatásoké és persze a webáruházak és az e-kereskedelem további térhódításáé- amely területeken az Amazon birodalom mindenhol megvetette a lábát.

De, hogy jót is írjunk a végére- Bill Gates példáját látva az Amazon mogul is jótékonykodásra adta a fejét, 2 milliárd dollárt ajánlott fel többek között a hajléktalanok segítésére. Azt azonban csak maga Jeff Bezos tudhatja, hogy ez szívből jött-e vagy csak a leggazdagabb elismeréshez társuló “járulékos veszteség”. Bízunk benne, hogy az előbbi az igazság és lesz még folytatása ennek a történetnek is.

 DIGITÁLIS SZUPERMODELLEK- TÉNYLEG EZ LENNE A DIVAT JÖVŐJE?>>

Billionaire életérzés
10/10
Exkluzivitás
9/10
High-end faktor
10/10
Overall score: 9.7/10