“Ez egy hangszóró, de abból nem akármilyen” – mondja Pierre Emmanuel Calmel, francia befektető és a Devialet hangtechnika társalapítója. A Devialet Phantom kompakt hangszórója, pont olyan designos, mintha csak az Apple tervezett volna egy hi-tech, űrhajósoknak szánt sisakot.

” Azt szerettük volna elérni, hogy a hangszóró teljesen elveszítse technikai kütyü jellegét és egy olyan designos tárgy váljon belőle, mely a dallamok mögötti érzelmeket fejezi ki. Célunk, hogy a zenét és a mögötte megbújó érzéseket pontosan olyan formában adjuk vissza, ahogyan azt a művész eredetileg rögzítette. Ehhez erőteljes, mély basszus hangokra van szükség, hiszen ez adja a zenei érzelmek alapját. Nem volt könnyű dolgunk, de úgy gondoljuk sikerült megvalósítani, amit elképzeltünk.”- meséli Calmel a Devialet Phantom hangszóró megalkotásának történetét.

Devialet-Phantom-Speaker

Az analóg és digitális technológiákat ötvöző Phantom akár 3000 wattos csúcsteljesítményre is képes; olyan élethűen, torzítások és háttérzaj nélkül játssza le kedvenc zeneszámaidat, mintha te magad is a koncerten lennél. Ráadásul Wi-fin keresztül akár 24 darab hangszórót is összeköthetsz, így lenyűgöző moziélményt létrehozva.

“Ahhoz, hogy a mágia működjön be kell csuknod a szemed és figyelned kell a részleteket, mint például a zongorista lábdobogását a padlón. Ha ezeket a füled nem érzékeli, akkor az agyad azonnal veszi a jelet, hogy a hallott zene csupán reprodukció.”

A Devialet márka hivatalosan 2007-ben alakult; jelenleg pedig 108 szabadalommal rendelkezik a tervezés és a technológia területén. A Phantom hangszóró ötlete azonban már a cégalapítás előtt, közel 13 évvel ezelőtt megszületett. ” A CD lemez feltalálása óta, talán az általunk szabadalmaztatott AHD technológia a legnagyobb áttörés az audió iparban, amely lehetővé teszi, hogy nagy hangerőn is torzítás nélkül élvezhesd a zeneszámokat.” Az új technológiában rejlő lehetőségeket a befektetők is hamar felismerték, köztük Bernard Arnault francia milliárdos és a világhírű rapper Jay-Z. Angela Ahrendts, az Apple kiskereskedelmi vezetője is nagy lehetőséget látott a vezeték nélkül működő, formatervezett, tökéletes koncertélményt kínáló Phantom-ban, így a világ Apple boltjainak több mint felében ( köztük hazánkban is) kaphatóak a a fehér-ezüst és fehér-arany termékek.

devialet_gold_phantom_04

Devialet Phantom Silver – 538 069 Ft és Devialet Phantom Gold – 805 499 Ft

A Pahntom hangszórók világszerte nagyot szóltak; Taipei-ben még a több, mint 800.000 Ft-os ár sem riasztotta el a vásárlókat a készletek kifosztásától. A cég bevételei évről-évre duplázódnak, Calmel pedig rendületlenül arra törekszik, hogy szabadalmaztatott technológiáik minden zenelejátszó eszközben benne lehessenek. ” Egy nap mindenben mi leszünk.” – fogalmazza meg merész álmát a tulajdonos.

devialet

BRUTÁLISAN FÉRFIAS BILLIONAIRE KIEGÉSZÍTŐK, CSAK ROSSZFIÚKNAK>>

Billionaire életérzés
10/10
Exkluzivitás
10/10
High-end faktor
10/10
Overall score: 10/10