AP 1

A brit fehérneműmárka 1994-ben nyitotta első üzletét Londonban, azóta a világ „shopping-fellegváraiban” mindenhol megtalálható: Párizs, Las Vegas, New York, a stílusosak mindenhonnan beszerzik a szezonális darabokat. A provokációra Joseph Corré, a divat punknagyasszonyaként ismert Vivienne Westwood fia illetve a nem kevésbé szexista Serena Rees felelősek.

A márka igazi ismertséget provokatív reklámfilmjeivel szerzett, amelyben hírességek is előszeretettel megfordulnak, elég ha Kate Moss-ra, Kylie Minogue-ra vagy Carmen Electra-ra gondolunk. A tavalyi kampányvideójukban pedig nem kisebb név, mint Javier Bardem vállalt mellékszerepet, természetesen a majdnem meztelenül magukat mutogató modell-lányok mellett. A 2014-es videó is elég dögösre sikeredett, Monica Cruz-zal a főszerepben, aki a sivatagban aerobic bemutatót tartó, meglepő módon fehérneműs lányokat állítja a középpontba. A 2013-as reklámhoz képest nem sok újat tud mutatni, de egyszer nézhető.

AP 2

 

REKLÁMFILM ITT>>

A márka gyakorlatilag szimbiózisban létezik Dita von Teese karakterével és személyiségével, aki a burlesque letűnt ám nem elveszett műfaját próbálja újjáéleszteni, nem kis sikerrel. Fellépései során rendszeresen AP fehérneműkben flangál, de korábbi kampányvideóban is szerepet kapott. Igazi érvágás lehetett a márkának, mikor a tavalyi év folyamán a sztiptízkirálynő saját márkát indított ezzel szakítva korábbi szerelmével.

Vessünk pár pillantást a legújabb kollekció legérdekesebb darabjaira, csak hogy ne legyünk annyira tanácstalanok a próbafülkében. Egyik személyes kedvencünk a cég eszményi háziasszonya, Gloria által inspirált konszolidált body. A nude színű alapon futó tetoválásra emlékeztető minták látványa, még a legfáradtabb üzletembert is energiával tölti fel. De a közel 190 000 Ft-s árat inkább titkoljuk el a csábítás előtt.

AP 3   AP 4

A hatást tovább fokozhatjuk egy fantáziadús, a bilincsek vadságát és a gyémánt nyakláncok finomságát kombináló kiegészítővel. De azért tartsuk kordában férjurunk vad vágyait, mielőtt a láncot kissé erősebben megragadná, hiszen kár volna közel 100 000 Ft-t egy használat után a kukába dobni.

AP5

A sziluett tetőzése végett ne felejtsünk el egy csábító illatot is beszerezni. A legújabb illat a Pétare Noir, először a virágok gyengédségével hódít, majd teljesedik ki az édes, karakteres fűszereknek köszönhetően, amely megadja a márkára jellemző perverz csáberőt. Akinek ezek után bármennyit is számítana, a 100 ml-s kiszerelést 28 000 Ft körüli áron szerezhetjük be.

agent-provocateur-petale-noir

Az ízelítő után remélhetőleg megtaláltuk a megfelelő kiegészítőt a rúd melletti csábításhoz, de ha valóban meglepetést szeretnénk okozni, csupán levezetésképpen felejtsük az éjjeli szekrényen a szolid összeget mutató bankszámlakivonatot.

INKÁBB A VISSZAFOGOTTABB VICTORIA’S SECRET-ET VÁLASZTANÁD?>>

Billionaire életérzés
9/10
Exkluzivitás
10/10
High-end faktor
9/10
Overall score: 9.3/10