Biztosan neked is akad legalább egy olyan kollégád, akinek akár a természete, akár a beszédstílusa vagy éppen indulatos magatartása miatt Hannibál Lecter vagy Dexter a “beceneve”. Talán nem is áll olyan távol a valóságtól a gondolat, mert egy nemrégiben készült kutatás bebizonyította, hogy a pszichopatikus személyiségű emberek üzleti környezetben legalább annyira gyakoriak, mint a “késes gyilkosok” között.

153528_822x617

Paul Babiak 2017 végén publikált kutatási eredményeiből az derült ki, hogy a senior manager pozíciókat betöltő munkavállalók akár 1/5-e is rendelkezhet pszichopatikus személyiséggel. Az a sokkoló adat is a kutatás után látott napvilágot, mely szerint a felső vezetők 4%-a, akár az a bizonyos késes gyilkos is lehetne. Az üzleti élet brutális fenevadjaira leginkább az a végtelen karriervágy és a “törtetés” jellemző, amelynek eredményeként nem félnek átgázolni másokon vagy éppen felhasználni embereket saját céljaik elérésére.

Kihívó eredmények

Azért azt már korábbi kutatások is pedzegették, hogy a törtető viselkedésnek, mely kapcsolatba hozható a pszichopatikus személyiséggel, köze lehet a sikerhez- vagyis akik képesek másokon átgázolni, azok sikeresebbek lehetnek. Ugyanakkor az USA-ban 2005 és 2015 között vizsgált, befektetési alapokkal foglalkozó menedzserek eredményei pont az ellenkezőt mutatták- az erősebb pszichopatikus személyiséggel rendelkezők rendre rosszabbul teljesítettek a munka területén. A kutatást vezető pszichológiai professzor szerint tehát kezd megdőlni az az elmélet, hogy a pszichopatákat jellemző kegyetlenség és manipuláció üzleti sikerekhez vezet. Az viszont igaz lehet, hogy a pszichopatikus egyének domináns magatartásuk miatt gyakrabban jutnak vezető pozícióba, ahol megfélemlítik az embereket, de ez nem garantálja a hatékony, eredményes teljesítményt és a megszerzett hatalom megfelelő kezelését. Az is tény, hogy a “terrorista” főnökök alatt magasabb a fluktuáció, alacsonyabb a teljesítmény és rosszabb a kollégák közötti kapcsolat is.

A kegyetlenséggel és a manipulációval emellett az is probléma, hogy az esetek nagy részében nem párosul megfelelő szaktudással, így csak félelmet alakít ki a pszichopatikus vezető beosztottjaiban, nem pedig tekintélyt és tiszteletet. De vannak olyan pszichopatikus személyiségjegyek, amik valóban sikerre vezetnek? Az alábbi lista elemei környezettől függően, sokkal inkább hozzájárulhatnak a sikeres karrierépítéshez.

A nagy pszichopata teszt

1, Felszíni varázslat

A pszichopata vezetőket gyakran kreatívnak, simulékonynak, elbűvölőnek és jól kommunikáló egyéneknek tartják; pont azért, mert a pszichopaták nem félnek attól, hogy rosszat mondanak vagy rossz ötleteik vannak, mert nem érdekli őket a külvilág véleménye.

2, Impulzivitás

A nagyon impulzív, magas kockázatokat vállaló és következményekkel nem törődő viselkedés is utalhat pszichopátiára. Nem félni a következményektől és előbb dönteni, beszélni majd utána foglalkozni a veszélyekkel viszont bizonyos esetekben pozitív is lehet, például a vállalkozók körében, akiket előrébb visz, ha képesek magas nyomás alatt is gyorsan dönteni és ha szükséges, akkor vállalni a veszélyt.

3, A bűntudat hiánya

A már említett törtető magatartásra, leginkább a bűntudat hiánya jellemző, amelynek híján nem érzik bűnösnek magukat a pszichopatikus emberek, ha másokat bántanak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem képesek negatív érzelmekre, például sajnálatra, de sokszor ennek okán kerülik a szoros kapcsolatokat és a náluk rátermettebb egyénekkel való kapcsolatot. Azt is tudják, hogy mi a helyes és mi nem az, a különbséget az adja, hogy csak tudják, de nem érzik.

4, Felszínes kapcsolatok

A pszichopaták kiválóan tudnak jó benyomást kelteni és magukat menedzselni, ám az emberekkel képtelenek szoros kapcsolatokat kialakítani, mert csak azzal vannak elfoglalva, hogy nagyobb profitot szerezzenek maguknak. Éppen ezért vezetőként alkalmazottaikkal nem törődnek, nem állnak ki mellettük eléggé. Ám ha budget emelésről, az osztály presztizsének és befolyásának növeléséről van szó, éppen ezek a vezetők a legsikeresebbek.

Vagyis most akkor jó vagy rossz, előnyös vagy előnytelen, ha egy vezető pszichopatikus személyiséggel rendelkezik? A válasz alapvetően a kontextustól, a szituációtól és a különböző tulajdonságok kombinációjától függ, ám alapvetően még mindig sikeresebbnek tűnnek a pszichopatikus emberek az üzleti életben, mint a túlzottan önfeláldozóak.

KevinSpaceyFonok

 MENNYIRE TESZI TÖNKRE AZ ITALOZÁS AZ EDZÉSTERVEDET?>>

Billionaire életérzés
9/10
Exkluzivitás
9/10
High-end faktor
8/10
Overall score: 8.7/10