Marie Kondo már egészen fiatalon elkezdett érdeklődni a háziasszonyoknak szóló szaklapok iránt, melyekben többnyire takarítási és rendrakási tippeket osztottak meg a lelkes olvasókkal. Valószínűleg ekkor vált mottójává nagymamáink örök kedvenc mondása is – “Rend a lelke mindennek!”. Azóta eltelt jópár év és mára a fiatal japán üzletasszony tréningeken oktatja a rendrakás művészetét és világsikerű könyvekben adja tovább értékes gondolatait rajongóinak. Tedd rendbe otthonodat a KonMari módszer segítségével és élvezd a rendezett otthon olyan előnyeit, mint a büszke vendégfogadás, a relaxálás és csökkenő fusztráció.

konmari-modszer

1, Rakj rendet végre, életedben egyszer!

Jó hír vagy sem, Kondo azt az elvet vallja, hogy felejtsd el az apránként, a lakásod egy-egy szeletére vonatkozó rendrakást és lehetőleg egyetlen nap alatt tegyél rendbe mindent. Szerinte ugyanis a rend nem a cél, hanem csak eszköze a kiegyensúlyozott életnek.

2, Haladj kategóriánként

Ne szobánként vagy szekrényenként rendezgesd a tárgyaidat, hanem kategóriánként, mert csak így látod egyszerre, hogy egy adott típusú tárgyból pontosan hány darabbal is rendelkezel. Vegyük például a magazinokat. Keresd meg a lakásban fellelhető összes nyomtatott újságot és csak ezt követően fogj neki a selejtezésnek. Az a tárgy ami nincs jelen az összeválogatott kupacokban, már eleve kuka!

konmari-modszer

3, Koncentrálj teljes elméddel

Kapcsold ki a rádiót, a tv-t sőt még a telefonodat is. A rendrakás egy fontos és nagy szellemi munkát igénylő tevékenység, amiben ha jól akarod csinálni, el kell mélyülnöd. Már pedig a facebookos matrica küldözgetés közben ez nem igazán tud megvalósulni.

4, Selejtezés és azután rendrakás

Először mindig a selejtezéssel kezdj és csak utána bajlódj a rendrakással. De a selejtezést se rögtön olyan számodra fontos kategóriákkal indítsd, mint mondjuk a fényképek, hanem inkább valami könnyebbel, mondjuk ruhákkal. Haladj kategóriánként és egy kategóriát sose hagyj félbe! Az összes tárgyad tekintetében is fontosnak tartja a sorrendet. Kezdd a ruhákkal, majd az iratokkal, könyvekkel, minden apróbb tárggyal és csak a végén foglalkozz az érzelmi értékkel bíró tárgyakkal. Mire erre a pontra elérkezel, már sokkal rutinosabban és könnyebben tudod majd eldönteni, hogy mi az ami maradhat és mi az, ami nem.

5, Örömet okoz neked?

Mikor az összes lakásban fellelhető, adott kategóriába tartozó tárgyat összegyűjtötted a szoba közepére, akkor vegyél kézbe minden egyes darabot és kérdezd meg magadtól: Örömet okoz ez nekem? Ha a válasz nem, akkor nincs kegyelem, irány a szemeteszsák.

6, Képtelen vagyok elengedni…

Azért olyan tárgy is akad bőven, ami bár nem okoz örömöt, mégis képtelenek vagyunk tőle megválni. Mint például egy márkás óra, amit a szüleidtől kaptál az egyik szülinapodra. Nem volt merszed megmondani, hogy nem tetszik, ám azóta sem volt rajtad. Az ilyen tárgyak esetében gondold végig, hogy kitől kaptad őket, mióta vannak meg, miért adtál értük annyi pénzt. A kérdések végén még arra is ráébredhetsz, hogy tulajdonképpen csak arra emlékeztet az a bizonyos óra, hogy mennyire nem ismerik az ízlésedet a szüleid és ez elszomorít. És meg is van a válasz- Boldoggá tesz? Nem. Köszönd meg neki, hogy ráébresztett mi nem való neked és válj meg tőle.

7, A titok a függőleges pakolásban rejlik!

A selejtezést követően elkezdhetsz foglalkozni a tárgyaid elrendezésével is. Marie szerint a megszokott vízszintes pakolást felejtsd el és rendezd el inkább függőlegesen a ruhaneműidet, törölközőidet. Így sokkal átláthatóbbá válnak a ruháid és szívesebben veszed majd fel a vízszintes pakolásnál egyébként legalulra kerülő, sosem hordott darabokat is.

konmari-modszer

Így hajtogass össze bármit, amit szeretnél >>

Plusz előnye az igényes hajtogatásnak, hogy így a holmijaid jóval kevesebb helyet foglalnak! Egyedül a kabátok és az elegáns ruhák maradhatnak a már megszokott vállfás tárolóban.

8, Felejtsd el a bonyolult rendezőket

Marie kipróbálta a legtöbb bonyolult ruhatárolásra vagy éppen barkács eszközök rendezésére szolgáló eszközt, majd arra a megállapításra jutott, hogy a legjobb tároló egy cipősdoboz vagy egy egyszerű fiók. A bonyolult tárolók inkább csak a limlomok megőrzésére késztetnek és hozzájárulnak a rendetlenséghez.

9, Ismerd meg önmagad!

Miután végigmentél a selejtezésen és a pakoláson végre láthatod minden olyan tárgyadat, amit szeretsz és ami örömet okoz neked. Itt az ideje, hogy játssz kicsit az eddig szekrény mélyén dekkoló gitároddal vagy elővedd a régen oly kedves gyöngyfűző készletedet. A rendezett otthonod segítségedre lehet abban, hogy a hobbijaidnak is jusson hely az életedben.

10, A rendrakás varázslata

Ne csak azért csináld az egészet, hogy a végére érj és hullafáradtan lehuppanj a kanapéra. A rendrakásnak csak úgy van értelme, ha elképzeled, hogy milyen csodálatos érzés lesz, amikor csak olyan tárgyak vesznek majd körül, melyek kedvesek a szívednek és emiatt minden egyes otthon töltött pillanat különlegessé válik majd. Ezt hívja Marie a rendrakás varázslatának.

Kedvet kaptál rendbe rakni a kecódat? Selejtezz aztán rendezz Marie listája alapján majd élvezd a varázslatos, új otthonodat!

Megnézem a listát>>

 KORFU – KALANDOZÁS A SMARAGD SZIGETEN>>

Billionaire életérzés
9/10
Exkluzivitás
7/10
High-end faktor
8/10
Overall score: 8/10