10-ből 10 ember máshogyan fogalmazná meg, hogy mi alapján is gondolunk valakit sikeresnek. A legtöbben azonban megemlítenénk a hatalmat, a magas pozíciót, a kiemelkedő teljesítményt és persze a vagyont. De a világ elismert, hírnévvel, tehetséggel, hatalommal és persze jelentős vagyonnal büszkélkedő Billionaire-ei valóban ettől érzik magukat sikeresnek? 10 meglepő gondolatuk alapján nem feltétlenül.

“Túl sokan mérik ahhoz a sikert, hogy mennyi pénzük van, vagy hogy mások hogyan látják őket. Véleményem szerint viszont a sikert, ahhoz kell mérni, hogy mennyire érzed magad boldognak.”

Richard Branson, a Virgin alapítója

“Ahhoz, hogy olyan életet élhessünk, amit igazán akarunk és megérdemlünk, szükségünk van egy új ” siker mérő faktorra”, ami túlmutat a pénzen és a hatalmon. Ez a jólét, a bölcsesség, a csoda és az adományozás 4 pilléréből áll össze.”

Arianna Huffington, a Huffington Post társalapítója

“Én abban mérem a sikert, hogy hány ember szeret.”

Warren Buffet, a világ egyik leggazdagabb embere

“A siker a kapcsolatokról és az örökségről szól. Azt jelenti, amikor megváltoztatsz valamit – feltalálsz valamit vagy segítesz a rászorulóknak.”

Bill Gates, a Microsoft alapítója

“Az életben a sikert úgy lehet meghatározni, mint a boldogság folyamatos bővülését és a méltó célok folyamatos megvalósulását.”

Deepak Chopra, spirituális tanító

“Barack szerint a siker nem arról szól, hogy mennyi pénzt csinálsz, hanem a változásról, amit az emberek életébe hozol.” Michelle Obama Barack Obama Amerikai Elnökről

“A siker 1%-a az inspiráció, 99%-a az izzadás.”

Thomas Edison, feltaláló 

“A siker nem az, hogy mennyi pénzed van. A siker nem az, hogy milyen pozíciód van. A siker az, hogy mennyire jól csinálod, amikor senki nem néz.”

John Paul DeJoria, a Paul Mitchell hajápolási termékek megálmodója

“A siker azt jelenti, hogy szereted magadat, amit csinálsz és ahogyan csinálod.”

Maya Angelou, költő

“A lelki nyugalom és az önmagunkkal való elégedettség, csak úgy érhető el, hogy mindent megtettünk azért, hogy a lehető legjobbat nyújtsuk.”

John Wooden, legendás kosárlabda edző

Úgy tűnik a Sebhelyes arcú örök igazsága, ami szerint pénz, hatalom és tisztelet kell a sikerhez, a maffia világán túl nem állja meg a helyét a mai világban….

0_gUSgn4duIQ5DH1P3

10 HALHATATLAN GONDOLAT STEPHEN HAWKING-TÓL >>

Billionaire életérzés
9/10
Exkluzivitás
9/10
High-end faktor
8/10
Overall score: 8.7/10